Balogh Eszternek hívnak, 1990. június 22-én születtem Szentesen. Az irodalomhoz való végtelen ragaszkodásomat azt hiszem, Édesanyámnak köszönhetem, aki azonnal könyvet adott a kezembe, amikor felültem, ameddig meg nem tanultam olvasni (és kicsit még tovább), hűségesen mesét olvasott nekem minden este, leírta a kis meséket, amiket diktáltam Neki, sőt, írógépet adott az ötödik születésnapomra, amin megtanultam írni – és ami hűséges társammá vált kis történeteim rögzítéséhez.

Az írás – terápia. Az írás vezet a lélekhez – nem csak az író lelkéhez, de az olvasóéhoz is, híd az emberek között. Hidakra pedig, főleg ma, amikor az emberek elrohannak egymás mellett, hatalmas szükségünk van. Ha a soraim csak egy embert is elgondolkoztatnak, csak egy embernek is segítenek, csak egy embernek is örömet okoznak – azt kell mondanom, nekem már megérte…